Szombaton kezdetét vette az U14-es bajnokság tavaszi fordulója. A Főnix U14-es korosztálya az Érd csapatát fogadta a Főnix parkban. A hazaiaknak hét játékost nélkülözni kellett, ami lehetőséget biztosított a kevesebb játéklehetőséget kapott játékosainak.
Nagy fölénnyel kezdődött a mérkőzés, már az 1. percben gólhelyzetbe kerültek a hazaiak. Mandity átadásával Kovács Dominik iramodott meg faképnél hagyva védőjét, viszont a befejezés nem sikerült. Több helyzetet dolgozott ki a Főnix, ám a befejezések rendre rosszul sikerültek. Egy támadáson belül volt, hogy háromszor is a kapufát találták el. Az első félidőben rengeteg helyzetből azért három gólt sikerült szerezni.
A félidőben két változtatásra került sor a csapaton belül, de ez igazából lényegi változást nem eredményezett. Sokkal többet birtokolta a labdát a Főnix és rendre dolgozták ki a helyzeteket a fiúk. A befejezések sajnos rendre kimaradtak. A folytatásban arra nagyon kell figyelni, hogy a kidolgozott helyzetekből nagyobb számban értékesítsük a lehetőségeket, mert ha ez a tendencia marad, akkor az egy erősebb ellenféllel szemben, megbosszulhatja magát. A végeredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget, de a futballban a találatok számát írják a jegyzőkönyvbe.
Ezen a mérkőzésen hatszor sikerült az ellenfél hálójába juttatni a labdát. Így a végeredmény 6-0, a három pont a zsákban!
Pavlik József, utánpótlás edző