Játékos edzés a strandon
Az elmúlt héten csapataink a székesfehérvári strandon tartottak edzést, ahol a homokos strandfoci pályán játszott meccs után mindenkinek felüdülést jelentett a hűsítő füdőzés. |
![]() |
Edzőmeccs az ETO ellen
![]() |
Július 28.-án szombaton a Győri ETO 2011-12-es szezonban, U13-as (1999) kiemelt bajnokságban ezüstérmet szerzett csapatának meghívására edzőmérkőzésre látogattunk Győrbe. A srácok kiváló játékkal 7 : 1 arányú győzelmet arattak. Szoboszlai Zsolt vezetőedző elmondta: elégedett vagyok a csapat játékával, a nagy forróság ellenére is koncentráltan és jól futballozott a csapat. |
Rövid beszámoló az elmúlt időszakról
Márciusban bajnokságban indult csapataink U12 és U13-as korosztályokban tovább folytatták jó szereplésüket, melynek eredményeként mindkét korosztályunk bajnoki aranyat érő első helyezést ért el.
![]() |
2004-es srácaink a hazai rendezésű X. Főnix Kupán, szép játékkal, megérdemelten nyerték a tornát. Részvevő csapatok voltak: UTE, Győri ETO, PMFC, Mészöly Focisuli, Fc. Ajka, Siófok. |
Március második felében csarnokunk mellett a TAO-s támogatás segítségével elkezdődött a kültéri műfüves pályánk építése, melynek átadása augusztus végén várható. |
![]() |
![]() |
Nyár elején több csapatunk is részt vett a szlovéniai MURA OPEN elnevezésű nagyszabású nemzetközi tornán, ahol előszőr a 1999-esek az első, majd 2000-eseink harmadik helyezést értek el a korosztályaikban. 2001-es ifjaink is kiválóan szerepeltek és szintén a torna harmadik helyén végeztek az azonos korúak között. |
1999-es iskolai csapatunk a selejtezők megynyerése után először Telkiben az Országos Bozsik Program, majd az Országos Diákolimpia győztese is lett, sikert hozva Székesfehérvárnak és az iskolánknak is!!!! | ![]() |
![]() |
A nyári szünetben 2002-esinkkel a szlovákiai LOPTA Kupán szerepeltünk és a torna III. helyén végeztünk. |
2001-es csapatunk az ausztriai Salzburgban rendezett IV. Göll Cup-on a Rapid Wien előtt a torna VII. helyén végzett. |
EREDMÉNYEK |
2000-es csapatunk a szlovéniai NK Aluminj csapatának meghívására vett részt egy tornán, ahol a nagy meleg ellenére is hibátlan játékkal nyerték a nyári megmérettetést. |
Kedves Látogatóink!
Elnézéseteket kérjük, de oldalunkat az elmúlt hónapokban folyamatos hackertámadások érték, ami miatt oldalunkat frissíteni nem tudtuk.
Hosszú kisérletezés után mára azonban úgy néz ki, hogy sikerült megoldanunk ezt a problémát, így oldalunk szerkeztése tovább folytatódik!
Megértéseteket és türelmeteket ezúton is köszönjük!
Az elmúlt időszak fontosabb történéseiről rövidesen készítűnk egy pár soros beszámolót!
Üdvözlettel:
Főnix Gold Fc.
19. oldal / 34