- Részletek
- Találatok: 3707
Az elmúlt ket hétben a Mol Fehérvár FC korosztályos csapata volt kétszer is az ellenfelünk. Úgy gondolom, nagyon hasznos találkozókon vagyunk túl, mert az ellenfélben is hasonlóan jó képességű játékosok voltak és nagyobb erőbedobásra késztették a mieinket!
Az első mérkőzésen nagyon elégedett voltam mindenkivel, de Mándity Dávidot ki kell emelnem. Nagyon sok olyan dolgot láttam a pályán, amit nap mint nap gyakorolunk és a fiúk megcsinálták. A tegnapi edzőmeccs álmoskásabban indult, de utána felvettük a ritmust. Az első sort itt is (Mándity Dávid, Irsa Olivér, Róth Dominik, Antalvári Ádám) külön dicséret illeti, mert ők huzamosabb ideje kiegyensúlyozott teljesitményt nyújtanak.
Nagy Dániel, utánpótlás edző
- Részletek
- Találatok: 4524
Az U15-ös csapatunknak négy nap alatt két bajnoki mérkőzést kellett pótolni az őszi szezonból. A szerdai Csepel elleni mérkőzés ígérkezett könnyebb feladatnak, amit a Főnixes fiúk gond nélkül hozták is. A csapatunkban bemutatkozott a kapuban Schrenck Rajmund és a Budaörs csapatától igazolt Rendessy Milán is.
A mérkőzést végig mi irányítottuk és simán megnyertük. Ellenfelünk szinte csak védekezett és ritkán tudott kijönni a saját kapuja elől. Sajnos rengeteg helyzet kimaradt, ezért csak 6:1-re nyertünk, de mégis jó felkészülés volt a szombati Kelen elleni rangadóra.
Ez a mérkőzés már komoly erőpróba volt csapatunk számára. A 11. percben egy szöglet után Bende Tihamér góljával megszereztük a vezetést. Végig irányitottuk a találkozót. A kapunkra csak elvétve volt veszélyes az ellenfél. A második gólunkra a 62. percig kellett várni, amit Sándor Márk szerzett meg. Az utolsó öt percben Sándor Márk még szerzett két szép gólt és így sima 4:0 lett a Kelen elleni rangadó végeredménye.
Szerdán újabb bajnoki mérkőzést pótolunk. A fehérvári mérkőzésen az Ikarus lesz az ellenfél.
HAJRÁ FŐNIX!
- Részletek
- Találatok: 2469
Jó tempóval indult a mérkőzés, mindkét csapat előtt adottak lehetőségek. A 15. percben, egy baloldali szöglet után, a középre lőtt labdát Klaus Máté csúsztatta az elmélázó védők mellett a hosszú sarokba. A mérkőzés sok szabálytalanságot hozott és sajnos maradtak olyan szabálytalanságok, amik a játékvezető részéről megtorlatlanul maradtak. Szándékos kezezésért, labdaelrúgásért, sőt még a fekvő játékos megtaposásáért sem járt sárga lap. Viszont volt amiért járt. Ennek következményeképpen Kertészt a 40. percben kiállították. Ezzel a kiállítással tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. A hátralevő részben szinte egyik csapat előtt sem adódott nagy lehetőség. A hazaiak szinte végig védekezték a mérkőzést, a vendégek pedig nem erőltették a támadásokat.
A 69. percben egy kontra után Kun helyezett a bal alsó sarokba. Nem tisztem a játékvezetéssel foglalkozni, sőt nem is szabad erre fogni a vereséget de érdekes volt látni, hogy egy cserénél hagyta levetkőzni az Ercsi játékosát a pályán belül.
Mi dolgozunk tovább. Hajrá Főnix!
- Részletek
- Találatok: 2295
Rangadót játszott a Főnix U-14 csapata Kelenföldön a Kelen SC csapata ellen. A vendéglátók veretlenek voltak a bajnokságban. Sajnos a mérkőzés végén kiderült, hogy azok is maradtak. Nem kezdődött jól a találkozó, hiszen két játékosunk igazolása otthon maradt, így ők csak a nézőtérről figyelhették az eseményeket. A hazaiak kellemetlen letámadást alkalmaztak, ami nagy nyomást helyezett a labdakihozatalunkra. Rendre veszítettük el a labdákat és ebből az ellenfél nagyon könnyen alakított ki helyzeteket. Érthetetlen volt a sok technikai hiba és a rengeteg eladott labda. Tőlünk szokatlan módon az első félidő szinte úgy zajlott le, hogy nem volt említésre méltó helyzetünk. Az ellenfélben Bittera révén a 32. percben egy támadás után gólt szerzett, ezzel vezettek a hazaiak.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Rengeteg eladott labda, ki nem kényszerített hiba és elveszített párharc jellemezte a mérkőzést. A második félidő derekán összekapta magát a társaság, kialakítottunk négy-öt helyzetet, de ezek mind kimaradtak. Előbb Somogyi, aztán Mándity, Füredi, Surman labdáját blokkolták a lelkesen futballozó hazaiak. Egy mérkőzést nem lehet úgy megnyerni, hogy az a csapat amelyik eddig a bajnokságban 156 gólt rúgott most gólképtelen marad. Le kell vonni a következtetéseket és odafigyelni a következő mérkőzésekre. Végeredmény: 3:0.
Pavlik József, utánpótlás edző
- Részletek
- Találatok: 2224
Január hónapban 4 edzőmérkőzést játszottunk a VBK 2012-es csapatával. Úgy gondolom nagyon hasznosak voltak ezek a találkozók, mert a srácok újra érezhették a mérkőzések izgalmát. Láttam tőlük sok jó egyéni megmozdulást, passzjátékot, kijött néhány edzésen gyakorolt dolog, de azt is láttam, amiben le van maradva a csapat és amit újra és újra át kell vennünk azért, hogy minél gyorsabban és minél többet fejlődhesünk!!!
Nagy Dániel, utánpótlás edző