Nagy nyomást helyezett a Főnix FC csapata a Lajoskomárom védelmére aminek a 16. percben meg is lett az eredménye. Bognár adott jó passzt Patkósnak, aki 5 m-ről a kapuba helyezett. 2 perc telt el. Bognár keresztbelőtt labdajára ismét Patkós érkezett, 2-0.

A 27. percben ismét működött a Bognár Patkós játék, mert az előbbi beadását az utóbbi a kapuba fejelte. Ezzel Patkós klasszikus mesterhármast ért el 11 perc alatt!!!

A 39. percben Zoboki hagyta faképnél a védőket, de lövése a kapusban halt el. Az ellentámadásból Szegedi vétett el egy labdát és Gergye higgadtan Barsch mellett a kapuba juttatta azt, 3-1.

A második félidő is ugyanolyan felfogásban kezdődött mint az első. Sok labdabirtoklás mellett számos helyzetet alakított ki a hazai csapat. Az 50. percben egy lecsorgó labdát Zoboki passzolt az üres kapuba, majd egy gyönyörű támadás végén a 63. percben Bolla Barnabás lőtte ki a hosszú sarkot. Ezzel már 5-1 volt az eredmény.

De még közel sem volt vége. Patkós megszerezte negyedik gólját, majd egy baloldali akció végén Berta talált a hazai kapuba. Papp Christopher 88. percben szerzett találata zárta le a sok gólos mérkőzést. Így a végeredmény 7-2 lett.

Fontos győzelmet szerzett a hazai csapat.

Jók: Patkos, Bognár, Zoboki, Knausz 

Pavlik József vezetőedző

A FŐNIX legkisebb korosztálya élete első tornáján járt a Vidi vendégeként a hétvégén. Rajtunk kívűl a Kelen SC és a Vidi csapata képviselte magát. A csapatunkat 2015-ös játékosok alkották, a Kelen SC 2014-es gyerekekkel érkezett, ellenük nehéz dolga volt a gyerekeknek, hiszen ilyen kis korban sokat számit az az egy év korkülönbség. A Vidi szintén 2015-ös (U6), illetve két 2016-os játékossal játszott, ellenük nagyon szuper sok gólos meccseket játszottunk. Nagyon megdícsérem a gyerekeket, hiszen az első tornájukon szépen helytálltak. A 15 perces meccsek meg is tették a hatást, nagyon elfáradtak a srácok. Összességében rengeteg pozitívumot láttam, a nagyobbak ellen is bátran küzdöttünk, a saját korosztályunk ellen pedig többször kijöttek azok a technikai elemek, amiket az edzéseken gyakorolni szoktunk. Ennek nagyon örülök!

Jakab Attila, utánpótlás edző

Már január végén megkezdődött az utánpótlás bajnokság az elmaradt mérkőzéseket pótolva. Ilyen mérkőzés volt a Csepel elleni 80 perc is.

Igazi tavaszi időben, napsütésben kezdődött a zártkapus mérkőzés, ahol a Főnix FC fiataljai nagy nyomást helyeztek a Csepel játékosaira. Habár az első helyzetek sorra kimaradtak és ez egy kicsit felidegesítette a hazai játékosokat, Acsai szerencsés góljával mégis sikerült megszerezni a vezetést, ami megnyugtatta a csapatot.

Sokkal többet birtokolta a labdát a Főnix csapata és sorra dolgozta ki helyzeteit, amit már nagyobb számban sikerült gólra váltani. A második félidőben szinte már csak egy csapat volt a pályán. A Csepel nem bírt a sok passzos játékkal és szemmel láthatóan kondicionális problémák is felmerültek náluk. Ezt kihasználva, a Főnix fiataljai 18 gólt rámoltak be az ellenfél kapujába. A csepeliek golját egy óriási védelmi hiba előzte meg, de igazából ez a végeredményt nem befolyásolta.

Jövő héten a Főnix fiataljai az első helyezett Kelen otthonába látogatnak.

Hajrá Főnix csak így tovább fiúk!

Pavlik József utánpótlás edző

 
Egy 6 csapatos tornára kaptunk meghívást Gyirmótra. A mérkőzéseket sajnos kapus hiányában kellett megkezdenünk.
 
Az első két meccset győzelemmel zártuk (Sopron SC-Főnix FC 4:3 Komárom Régió-Főnix FC 3:1) A 3.meccset az egyik esélyessel, a Király SE csapatával vívtuk, akikkel szemben alul maradtunk 4:0-ra (itt rövidzárlat volt a fiúknál). A tornát Győrújfaluval folytattuk, aminek eredménye 5:0 lett. Végül a Gyirmót SE-vel csaptunk össze, ezt 4:0-val zártuk. A gyerekek csapatként játszottak, egymásért küzdöttek, mindent megtettek az eredményes szereplésért. Dicsérő szavakat kaptunk az ellenfelek edzőitől, amelyben kiemelték a gyerekek technikai tudását és csapatmunkáját. A torna megrendezése színvonalas volt.
 
A torna legjobb játékosa címet Csizmadi Zalán hozta el a Főnixből!
 
Köszönjük, hogy szerepelhettünk.
 
HAJRÁ FŐNIX!
 
Január utolsó előtti napján Balatonfüredre utaztunk, hogy a pandémiás helyzet miatt elhalasztott mérkőzést lejátszuk. A műfüves pálya nem volt ismeretlen csapatunk számára, bár a minősége nagyban megnehezítette a sok kispasszos játékunkat.
 
Ellenfelünk masszív védekezését a Jófejű szöglete utáni Krán fejesgóllal sikerült megtörnünk a 14. percben. A félidő további részében inkább mezőnyben zajlott a mérkőzés, de a kapu előtt mindig egy-egy apróbb hiba csúszott be. A második félidőre ellenfelünk elfáradt játékosaink likvidálásában, amit a játékvezető lapokkal is jutalmazott. A hátralevő időben a csereként beálló és nagyon jó teljesítményt nyújtó Somodi talált be egy akció után. Farkas egy ellene elkövetett jogos tizenegyest értékesített, majd végül Krán akciógólja foglalta keretbe a mai napot, ezzel beállítva a 0:4-es győzelmet. Apróbb hibák még mindig jelentkeztek a játékunkban, amiket az elkövetkezendő időszakban igyekszünk kijavítani, ezzel is tovább haladva célunk felé.
 
HAJRÁ FŐNIX!

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése