- Részletek
- Találatok: 8876
A héten felgyorsultak az események az U12-es bajnokság végjátékában, mivel csapatunk jövő héten már utazik Tirolba a Cordial Cup U11-es korosztályának európai döntőjére.
Míg hétfőn a Tabán vendégeként győztek srácaink 9:1 arányban, addig kedden a Goldball 94 Fc. csapatával mérkőztünk Budapesten és arattunk 7:0 arányú győzelmet.
A bajnokság utolsó mérkőzését csütörtökön játszuk a Honvéd csapata ellen, Budapesten, 14.30-kor a Vasas Fáy utcai műfüves pályáján. HAJRÁ FŐNIX!!!!!
- Részletek
- Találatok: 14458
A héten U12-es csapatunk két mérkőzésen van túl. A hét első mérkőzésén a Dalnoki Akadémia csapatánál jártunk, ahol a nagy meleg egy kicsit rátette bélyegét a játékunkra, de így is magabiztosan nyertünk 4:0 arányban.
A hét második mérkőzésén a Vasashoz utaztunk a Fáy utcába. A mérkőzésen jól kezdett ellenfelünk, hamar meg is szerezték a vezetést. Pár perc után azonban felébredtek a fiúk, előbb kiegyenlítettünk majd 2 percel később megszereztük a vezetést. Ezután helyenként szép játékkal végül 10:1 arányú győzelmet arattunk.
- Részletek
- Találatok: 13842
Az elmúlt hétvégén 2001-es csapatunk Budapestre utazott a Tabáni Spartacus által megrendezett 10 csapatos tornára. A srácok az összes csoportmérkőzés elvesztése után, a IX. és X. helyért játszottak a Dalnoki Akadémia csapatával, amelyen szintén vereséget szenvedtek, így tőlük szokatlan módon a torna utolsó helyén végeztek.

- Részletek
- Találatok: 11791
A szakvezető a látogatás befejeztével sok új tapasztalattal tért haza és folytatja a további munkát, hiszen újabb megerősítést kapott - "jó úton járunk" -. Büszkék lehetünk, hogy egy ilyen jóhírű akadémia felfigyelt a nálunk folyó munka minőségére!!!
- Részletek
- Találatok: 11158
A folytatásban a ZTE I. -es csapatával játszhattunk és a nap legjobb játékával magabiztos 3:1 arányú győzelmet aratva kerültünk a döntőbe. Ott a Sopron csapata várt minket és nagy küzdelemben végül egy gólt kapva a torna II. helyén végeztünk. A torna legjobb kapusa: Madár Gergő lett.
Szoboszlai Zsolt a csapat edzője elmondta: az egyik szemem sír, a másik nevet, hogy ilyen teljesítmény mellett a mai napon mégis idáig jutottunk. A csapatom játékával csak a döntőbejutásért játszott mérkőzésen voltam elégedett, a többin jóval a tudásunk alatt teljesítettünk. Ettől függetlenül természetesen gratulálok a srácoknak!