Az elmúlt ket hétben a Mol Fehérvár FC korosztályos csapata volt kétszer is az ellenfelünk. Úgy gondolom, nagyon hasznos találkozókon vagyunk túl, mert az ellenfélben is hasonlóan jó képességű játékosok voltak és nagyobb erőbedobásra késztették a mieinket!

Az első mérkőzésen nagyon elégedett voltam mindenkivel, de Mándity Dávidot ki kell emelnem. Nagyon sok olyan dolgot láttam a pályán, amit nap mint nap gyakorolunk és a fiúk megcsinálták. A tegnapi edzőmeccs álmoskásabban indult, de utána felvettük a ritmust. Az első sort itt is (Mándity Dávid, Irsa Olivér, Róth Dominik, Antalvári Ádám) külön dicséret illeti, mert ők huzamosabb ideje kiegyensúlyozott teljesitményt nyújtanak.

 

Nagy Dániel, utánpótlás edző

Az U15-ös csapatunknak négy nap alatt két bajnoki mérkőzést kellett pótolni az őszi szezonból. A szerdai Csepel elleni mérkőzés ígérkezett könnyebb feladatnak, amit a Főnixes fiúk gond nélkül hozták is. A csapatunkban bemutatkozott a kapuban Schrenck Rajmund és a Budaörs csapatától igazolt Rendessy Milán is.

A mérkőzést végig mi irányítottuk és simán megnyertük. Ellenfelünk szinte csak védekezett és ritkán tudott kijönni a saját kapuja elől. Sajnos rengeteg helyzet kimaradt, ezért csak 6:1-re nyertünk, de mégis jó felkészülés volt a szombati Kelen elleni rangadóra.

Ez a mérkőzés már komoly erőpróba volt csapatunk számára. A 11. percben egy szöglet után Bende Tihamér góljával megszereztük a vezetést. Végig irányitottuk a találkozót. A kapunkra csak elvétve volt veszélyes az ellenfél. A második gólunkra a 62. percig kellett várni, amit Sándor Márk szerzett meg. Az utolsó öt percben Sándor Márk még szerzett két szép gólt és így sima 4:0 lett a Kelen elleni rangadó végeredménye.

Szerdán újabb bajnoki mérkőzést pótolunk. A fehérvári mérkőzésen az Ikarus lesz az ellenfél.

HAJRÁ FŐNIX!

 

Jó tempóval indult a mérkőzés, mindkét csapat előtt adottak lehetőségek. A 15. percben, egy baloldali szöglet után, a középre lőtt labdát Klaus Máté csúsztatta az elmélázó védők mellett a hosszú sarokba. A mérkőzés sok szabálytalanságot hozott és sajnos maradtak olyan szabálytalanságok, amik a játékvezető részéről megtorlatlanul maradtak. Szándékos kezezésért, labdaelrúgásért, sőt még a fekvő játékos megtaposásáért sem járt sárga lap. Viszont volt amiért járt. Ennek következményeképpen Kertészt a 40. percben kiállították. Ezzel a kiállítással tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. A hátralevő részben szinte egyik csapat előtt sem adódott nagy lehetőség. A hazaiak szinte végig védekezték a mérkőzést, a vendégek pedig nem erőltették a támadásokat.

A 69. percben egy kontra után Kun helyezett a bal alsó sarokba. Nem tisztem a játékvezetéssel foglalkozni, sőt nem is szabad erre fogni a vereséget de érdekes volt látni, hogy egy cserénél hagyta levetkőzni az Ercsi játékosát a pályán belül.

Mi dolgozunk tovább. Hajrá Főnix!

A Főnix U13-as csapata a Fejér Megyei Futsal Bajnokság 1.fordulójában Baracson lépett pályára. A Vidoton Baráti Kör, a Kia Dojo/Pusztaszabolcs/ és a Baracs csapatai voltak az ellenfelek. Az első mérkőzésen a Baráti Kör volt az első percben vezetést szerzett. A Főnixes fiúk lassan és kényelmesen kezdték a mérkőzést és a helyzetek is kimaradtak. Az ötödik percben sikerült egyenliteni, onnantól viszont sorozatban jöttek a gólok, ami a 15:1-es  végeredményben is megmutatkozott.  

Elmaradt mérkőzést pótolt be a Főnix U14-es csapata. A tavalyról elhalasztott mérkőzést a Maroshegyi pályán, az Ikarusz Maroshegy ellen játszottuk. 

A mérkőzés 18.30-kor kezdődött és meglehetősen hideg időt fogtunk ki.

A Főnix csapata már az első pillanatoktól kezdve jelezte, hogy a 3 pontért érkezett. Szép támadásokat vezetve igazán látványos játékkal, már az első pillanatokban komoly előnyt alakított ki. A kapuba talált Kovács Dominik, Füredi és Mándity is. Az első félidő hátralévő részében is nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfélre. Már a támadó harmadban megszereztük a labdát és onnan gyors befejezésekkel tovább növeltük előnyünket. Az Ikarusz gárdája nem sok ellenállást tudott kifejteni és már az első félidő közepén látszott, hogy csak a gólarány lesz kérdés a mérkőzés végén. 

Szépen lassan felőrölte ellenfelét a Főnix és szinte minden támadásból gólt ért el. Megérdemelt vendégsiker született, ami jó alapja lehet a 2021-es év kezdetének.

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése