Február utolsó két hetében két torna meghívásnak is eleget tett csapatunk.

Február 21-én Taksonyba látogattunk, ahol részt vettünk az I. Blazepod Cupon. A 4 csapatos tornán a Golball FC, a III. Kerület és Mészöly FS azonos korosztályú csapataival mérhettük össze tudásunkat. Az első két meccsen könnyen vettük az akadályt a Goldball és a III. Kerület ellen. Sok szép támadást alakítottunk ki, amikből az esetek többségében gólokat is sikerült szereznünk. Védekezésben is megvolt a kellő határozottság, amivel rendre megakasztottuk az ellenfél támadásait. Ennek ellenére, ha el is jutottak helyzetig, akkor kapusunk Szabó-Csigó Domonkos védett, nem egyszer bravúrral. Az utolsó mérkőzésen a Mészöly csapata ellen visszafogottabban játszottunk. Ellenfelünk érvényesíteni tudta akaratát, sajnos az történt, ami ilyenkor lenni szokott. A kapufáról nem befele, hanem kifelé jöttek a labdák. Így a 2. helyen végeztünk. Összeségében elégedett lehetek a látottakkal, nagyon sok olyan dolog visszaköszönt, amit a hétköznapokon gyakorolunk. Külön öröm, hogy a torna legjobb játékosát tőlünk választották Nagy Kornél személyében.

Február utolsó napján Ikrényre utaztunk, hogy egy 6 csapatos tornán vegyünk részt. A Sopron, Üstökös, Győrújfalu és Gyirmót két csapatával jatszottunk. Ezen a tornán nem találtunk legyőzőre és magabiztosan 5/5 győzelmet könyvelhettünk el. Ami azonban még fontosabb, hogy jó játékkal és igazi csapatként vettük az akadályokat. A torna győzelem mellett az összes különdíjat mi hozhattuk haza. Legjobb játékos: Nagy Kornél Gólkirály: Balogh Levente Legjobb kapus: Szabó-Csigó Domonkos. Gratulálok az egész csapatnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Dolgozunk tovább és várjuk a következő lehetőséget, hogy mérkőzéeken vehessünk részt.

Bognár Imre, utánpótlás edző

Agilisen kezdett a hazai csapat, aminek meg is lett az eredménye a a 11. percben. A kaputól 23 méterre Bükit buktatták. A sértett maga állt a labda mögé és a bal felső sarokba csavarta azt, 1-0.

7 perccel később Zoboki ugrott ki egy labdával. A kapust is és a védőt is elfektette, majd bal lábbal a kapu közepébe passzolt, 2-0. A 43. percben ismét Zoboki volt eredményes, 3-0.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Zoboki ment el a jobb oldalon és lőtt újabb gólt, 4-0! Zoboki tovább növelhette volna a hazai előnyt, de bepasszolt labdáját Jófejű elhibázta. Ettől a pillanattól kezdve a Martonvásár vérszemet kapott és röpke 11 perc alatt három gólt lőtt nekünk!

A teljesen megzavarodott hazai csapatot Barsch két óriási bravúrja mentette meg a teljes kudarctól! Ezek után valahogy rendezte sorait a hazai csapat és Krán góljával beállíttotta a végeredményt, 5:3. Teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Főnix.

Jók: Barsch, Bolla, Meszlényi, Zoboki, Patkos ill Erdei P.

Szombaton kezdetét vette az U14-es bajnokság tavaszi fordulója. A Főnix U14-es korosztálya az Érd csapatát fogadta a Főnix parkban. A hazaiaknak hét játékost nélkülözni kellett, ami lehetőséget biztosított a kevesebb játéklehetőséget kapott játékosainak.

Nagy fölénnyel kezdődött a mérkőzés, már az 1. percben gólhelyzetbe kerültek a hazaiak. Mandity átadásával Kovács Dominik iramodott meg faképnél hagyva védőjét, viszont a befejezés nem sikerült. Több helyzetet dolgozott ki a Főnix, ám a befejezések rendre rosszul sikerültek. Egy támadáson belül volt, hogy háromszor is a kapufát találták el. Az első félidőben rengeteg helyzetből azért három gólt sikerült szerezni.

A félidőben két változtatásra került sor a csapaton belül, de ez igazából lényegi változást nem eredményezett. Sokkal többet birtokolta a labdát a Főnix és rendre dolgozták ki a helyzeteket a fiúk. A befejezések sajnos rendre kimaradtak. A folytatásban arra nagyon kell figyelni, hogy a kidolgozott helyzetekből nagyobb számban értékesítsük a lehetőségeket, mert ha ez a tendencia marad, akkor az egy erősebb ellenféllel szemben, megbosszulhatja magát. A végeredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget, de a futballban a találatok számát írják a jegyzőkönyvbe.

Ezen a mérkőzésen hatszor sikerült az ellenfél hálójába juttatni a labdát. Így a végeredmény 6-0, a három pont a zsákban!

Pavlik József, utánpótlás edző

A Főnix felnőtt alakulata is megkezdte a tavaszi szereplést, méghozzá a második helyezett Mór otthonában.

Nem kezdődött jól a mérkőzés. Egy szabadrúgást követően már a 7. percben hátrányba került csapatunk. Egy kapu előtti kavarodást követően Végvári talált a hálóba. Rengeteg hibával és eladott labdával tarkított találkozón, az első félidőben alárendelt szerepet játszott a Főnix gárdája. Sajnos csapatunk nem nagyon tudott kijönni a Móriak szorításából, mégis egy hasonló szituációt követve sikerült az egyenlítés.

A mérkőzés első félidejéből már csak pár perc volt hátra, amikor a jobb oldalon eladott labdából a Móriak végigvittek egy kontrát és góllal fejezték be az akciót. Az első félidő így 2:1-es hazai vezetéssel zárult.

A második félidőben egy teljesen más Főnix lépett a pályára. Nagyon agilisen keztük a mérkőzést. Rendre dolgoztuk ki a helyzeteket, amik sajnos kimaradtak. Ahogy a futballban lenni szokott, jött is a büntetés. Kosztolányi iramodott meg a baloldalon lefutva mindenkit, középre adott és Fodor az üres kapuba helyezett, 3-1!

A folytatásban visszajöhetett volna a Főnix a mérkőzésbe. Zobokit kaszálták el a tizenhatoson belül. Érdekes volt, hogy a tizenegyest az önbizalomhiányban szenvedő játékosok közül szinte senki nem akarta elvállalni. Nagy unszolásra, Adorján Gergő lépett a labdához, de remegő lábbal a kapusba rúgta a labdát. Ismételten jött a válasz a hibánkra. Egy kontrát követően a Móriak megszerezték negyedik góljukat. Ezzel pontot is tettek a mérkőzés végére. A hajrában Zoboki Álmos beadását a csereként beállt Zoboki Levente 5 méterről a bal alsó sarokba helyezte, 4-2! 

A mérkőzés összképét tekintve a Főnix pontot vagy inkább pontokat hagyott Móron!!!

Február 17-én a 7.forduló elmaradt bajnoki mérkőzését játszottuk le a Főnix Parkban. Tökéletes futball időben a Veszprém csapatát fogadtuk. Már az első pillanattól kezdve éreztettük az ellenféllel, hogy nem leszünk kellemes vendéglátók és nagy nyomást helyezve rájuk, már az ő térfelükön igyekeztünk labdát szerezni és akaratunkat rájuk erőltetni. Ez az esetek többségében sikerült is, így az első 15. percig több alkalommal is az ellenfél kapusával álltunk szemben, de sajnos a Krán, Mohai, Somodi hármasból egyik sem talált a kapuba. A helyzeteket végül a 43.percben sikerült gólra váltanunk. Jófejű végzett el egy szabadrúgást a térfél közepéről, amire Somodi Levente érkezett jó ütemben és beállította az első félidei eredményt, 1:0.

A második félidőt egy 10 perces rövidzárlattal kezdtük, ami elegendő volt a jó erőkből álló Veszprém csapatának, hogy megfordítsa a mérkőzés állását 1:2. A helyzeten az sem segített, hogy a második gól után, sérülés miatt, változtatást kellett eszközölni. Nagy akarásnak nyögés a vége. Tipikus eset, hogy hátrányban a játékunk kapkodóssá és pontatlanná válik, még akkor is, amikor ellenfelünk erre nem kényszerített rá.

Így a döntő szituációkban a helyzeteket ismét nem tudtuk gólra váltani. Ahelyett, hogy egalizáltuk volna az eredményt, mi kaptunk ismét gólt egy óriási védelmi hibából. Vélemény szerint ez a gól megfogta a csapatot, míg ellenfelünket felpörgette. Ennek ellenére még így is számos alkalommal vehettünk volna be az ellenfél kapuját, de gólt már nem sikerült szereznünk. A Veszprém csapata a 85. percben még egy gólt szerzett, ezzel beállítva a 1:4-es végeredményt.

Véleményem szerint sokkal több volt ebben a mérkőzésben az eredmény ellenére. Sajnos a döntő szituációkban mi hibáztunk, míg ellenfelünk kihasználta a helyzeteit. A cserejátékosaink sem tudtak annyit hozzátenni a mai naphoz, mint amire számítottam. Mivel gólra játsszák ezt a játékot, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Veszprém csapata. Mi csináljuk tovább a dologunkat és készülünk a következő szombati bajnoki mérkőzésre az Érd csapata ellen.

Bognár Imre, utánpótlás edző

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése