Mór - Főnix Felnőtt megye I. mérkőzés

A Főnix felnőtt alakulata is megkezdte a tavaszi szereplést, méghozzá a második helyezett Mór otthonában.

Nem kezdődött jól a mérkőzés. Egy szabadrúgást követően már a 7. percben hátrányba került csapatunk. Egy kapu előtti kavarodást követően Végvári talált a hálóba. Rengeteg hibával és eladott labdával tarkított találkozón, az első félidőben alárendelt szerepet játszott a Főnix gárdája. Sajnos csapatunk nem nagyon tudott kijönni a Móriak szorításából, mégis egy hasonló szituációt követve sikerült az egyenlítés.

A mérkőzés első félidejéből már csak pár perc volt hátra, amikor a jobb oldalon eladott labdából a Móriak végigvittek egy kontrát és góllal fejezték be az akciót. Az első félidő így 2:1-es hazai vezetéssel zárult.

A második félidőben egy teljesen más Főnix lépett a pályára. Nagyon agilisen keztük a mérkőzést. Rendre dolgoztuk ki a helyzeteket, amik sajnos kimaradtak. Ahogy a futballban lenni szokott, jött is a büntetés. Kosztolányi iramodott meg a baloldalon lefutva mindenkit, középre adott és Fodor az üres kapuba helyezett, 3-1!

A folytatásban visszajöhetett volna a Főnix a mérkőzésbe. Zobokit kaszálták el a tizenhatoson belül. Érdekes volt, hogy a tizenegyest az önbizalomhiányban szenvedő játékosok közül szinte senki nem akarta elvállalni. Nagy unszolásra, Adorján Gergő lépett a labdához, de remegő lábbal a kapusba rúgta a labdát. Ismételten jött a válasz a hibánkra. Egy kontrát követően a Móriak megszerezték negyedik góljukat. Ezzel pontot is tettek a mérkőzés végére. A hajrában Zoboki Álmos beadását a csereként beállt Zoboki Levente 5 méterről a bal alsó sarokba helyezte, 4-2! 

A mérkőzés összképét tekintve a Főnix pontot vagy inkább pontokat hagyott Móron!!!

Következő mérkőzések

Mostanában nincsenek események

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése