Sikeres hétvége áll mögöttünk!

Míg 2000-eseink Szombathelyen a Hali szervezésében,  addig 2001-eseink  Szlovákiában, Dunaszerdahelyen az FC. DAC szervezésében megrendezett tornán  szerepeltek sikeresen az elmúlt hétvégén, hiszen mindkét korosztályunk hazahozta az első helyezetteknek járó trófeát!

U11-es csapatunk Szombathelyen járt egy felkészülési tornán, ahol öt csapattal körmérközést játszva alakult ki a végeredmény.

Főnix - Nagykanizsa  6/0,  Főnix - Haladás II. (Pápa helyett)  8/0

Főnix - Sopron  6/1, Főnix - Győri ETO  4/0, Főnix - Haladás  5/2

A mérkőzések akadályait csapatunk jól vette és a mutatott játék alapján magasan kiemelkedve a torna mezőnyéből megérdemelten végeztek az élen, elhódítva ezzel a három különdíjat is az első helyért járó kupa mellé.
Csapattagok voltak: Varga Luca kapus, Szoboszlai Dominik, Molnár Dominik, Kovács Ádám, Trukeszitz Dávid, Tóth Attila, Tóth Bence és Tóth Zoltán  mezőnyjátékosok.  
Gólkirály (8gól) - Szoboszlai Dominik
Legjobb játékos - Molnár Dominik
Legjobb kapus - Varga Luca

 

U-10-es srácaink pedig  Dunaszerdahelyen vendégeskedtek, ahol két négyes csoportra osztották a résztvevő csapatokat.

Csoportmérkőzéseink: Slovan - Főnix 0:2, Komarno - Főnix 2:1, DAC - Főnix 0:3
Ezzel elsőként jutottunk tovább a csoportból. A döntőbejutásért a másik csoportból a Senec csapatával játszottunk és a mérkőzést 4:0-as győzelemmel zártuk. A döntőben ismét a Slovan Bratislava csapatával találkoztunk, ám ezúttal már 4:0-ra sikerült megnyernünk a mérkőzést, elhódítva ezzel az első helyért járó serleget.
Kovács Attila edző elmondta: A csoportban dühös voltam a mutatott gyenge játék után, de az elődöntőre végre feljavult a csapat, aminek eredményeként egy tényleg a közönség igényeit is maradéktalanul kielégítő, szórakoztató játékkal jutottak a fiúk a döntőbe. Ott már tovább folytatta a csapat az előző mérkőzésen mutatott játékot és eredményes befejezéshez végre kiváló játék is párosult, melyet a semleges szurkolók is tapssal köszöntöttek!!! Nagyon pozitív élményként éltük meg, hogy egy külföldi tornán egy "idegen" csapat győzelmét az egész csarnok közösen ünnepelte!! Győzelmük súlyát tovább emeli az is, hogy a mérkőzéseinken mezőnyjátékosaink helyettesítették a kapusunkat aki - sajnos -  még a közelmúltban elszenvedett újtöréséből lábadozik!
Szép volt fiúk!! Gratulálok a csapatomnak!
A csapat tagjai: Kovács Patrik, Spánitz Bálint, Madarász Dominik, Vörös Adrián, Dunai Zénó, Balázs Ádám, Nagy Tamás voltak.

 

 

 

 

 


FŐNIX GOLD FC

Következő mérkőzések

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2015 TÉL Meghívó letöltése Invitation download