1999 és 2000-es torna Ritzingben

 

1999 és 2000-es csapataink az elmúlt hétvégén Ausztriában, Ritzingben az SC Sopron meghívására egy nemzetközi tornán vettek részt.

A kupán - úgy mint az előző hétvégén -  két csoportba sorolták a csapatokat.

99-eseink tornagyőztesek lettek, 2000-eseink az előkelő második helyet szerezték meg.

 

 

Szombaton a 99-es csapatok mérték össze futballtudásukat. Főnixes ifjaink a "B" jelü csoportba kerültek a FAC WIEN, a SIMMERING, a GYŐRI ETO és a STURM GRAZ mellé. Büszkén mondhatjuk, hogy a csapat jó játéka és fölénye már a csoportmérkőzéseken megmutatkozott. A Wien ellen 7:0, az ETO ellen 3:0, a Simmering ellen 6:1 és végül a Sturm Graz ellen 4:1 arányban kerekedtek felül, így simán meneteltünk az elődöntőig.

Ott a Szombathelyi Lúrkó csapatával játszottunk és 3:1 arányú győzelemmel jutottunk el a döntőig.

A döntőben, mivel a Sturm legyőzte a másik csoport első helyezettjét a Dalnokit (3:2) ismét velük kerültünk össze. Csapatvezetőjükkel beszélve nagyon várták a meccset, hiszen hamar lehetőséget kaptak a visszavágásra a csoportmérkőzésen elszenvedett vereségért. A mai napon viszont csapatunk lendületét nem lehetett megtőrni és sima 2:0-ás győzelemmel zártuk a torna utolsó mérkőzését.

Így csapatunk, hibátlan 100%-os teljesítménnyel megérdemelten végzett a torna első helyén. GRATULÁLUNK A CSAPATNAK! Hajrá VIDEOTON FC-FŐNIX!!!!

Csapattagok: Varga Luca,

Bolla Bendegúz, Dencinger Norbert, 

Molnár Dominik,Nemes Márkó, 

Potornai Máté, Szabó Levente, 

Szoboszlai Dominik, Zs.nagy Balázs, Váradi Gergely,

Edző: Szoboszlai Zsolt

 

Részletek...

Vasárnap 2000-es csapatunk a Hévíz, a Gyírmót, az FTC és a Dalnoki Akadémia csapataival került egy csoportba. A fiúk a csoportmérkőzéseken a Fradi ellen 4:2, a Dalnoki ellen 3:2, a Gyírmót csapata ellen 8:1 és a Hévíz ifjoncai ellen 5:2 arányban  győzedelmeskedtek.

A csapat így csoportjának első helyén várta az elődöntőt, ahol a Dalnoki másik csapatával került össze, mivel ők csoportjuk második helyén végeztek.

A fáradtan játszó Dalnokit könnyedén, 5:2-re legyőzve kerültünk a döntőbe ahol a Lúrkó csapata várt bennünket.

Izgalmas mérkőzésen egy 2:2-es döntetlenre futotta a csapatnak, így a bűntető rúgások következtek, hogy eldöntsék a mai napon ki bizonyúl a torna legjobbjának. 

A bűntetők a Lúrkós srácoknak sikerültek jobban, így megérdemelten 6:5-ös összesítéssel nyerték ezt  a színvonalas tornát!

GRATULÁLUNK NEKIK ÉS A MI JÁTÉKOSAINKNAK IS A SZÉP EREDMÉNYÉRT!

Részletek...

 

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése