a hétvégi forduló eseményei

Hétvégén hazai pályán kellemetlen esős időjárásban fogadtuk a Videoton utánpótlás csapatait. Elsőként a nagyobbak léptek pályára.

Már a mérkőzés elején látszott, hogy nem lesz könnyű dolga a csapatnak, hiszen ismét 11-es védekezőfalat kellett feltörniük játékosainknak. A meccs szinte végig az ellenfelünk térfelén folyt.

A játék végére a srácok a sok helyzet mellett végül négy gólt rámoltak be a vidi kapujába, félidőnként kettőt-kettőt.

A második meccsen a kisebbek léptek pályára. A mérkőzés elején a csapat szinte elaludt és 3 perc alatt már 0:2 volt az eredmény. Később felébredtünk ugyan, de az erőfölénnyel továbbra sem tudtunk mit kezdeni.

Voltak próbálkozások itt is ott is, talán a második félidőben már mezőnyben egy kicsit jobbak voltunk, azonban erőnkből csak egy szerencsés szépítő gólra futotta.

Így a végeredmény 1:2 lett.


FŐNIX GOLD FC

Következő mérkőzések

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2015 TÉL Meghívó letöltése Invitation download