A kilencedik forduló történései

Tegnap Siófokra utaztak csapataink, ahol óriási szúnyoginvázió közepette játszották mérkőzéseiket ifjaink. Először az U14-es srácok léptek pályára, ahol rövid idő alatt kiderült, hogy ma sem várhatunk eredményes játékot. Ellenfelünk fizikális fölénye mellé - talán először az elmúlt bajnoki mérkőzéseket is beleértve - az első olyan csapattal játszottunk ahol a gyerekek végre játékkal próbálták megoldani a lehetőségeiket. A végeredmény 5:0. Ezért szeretnénk gratulálni a Siófoknak. Saját játékosainknak pedig nem szabad csüggedni az elmúlt fordulók eredményei miatt, hanem továbbra is kőkemény munkával és akarattal kell dolgozni azért, hogy a következő lépcsőfokra léphessenek!!! 

A második meccs az U15-ös csapatoké volt, ahol szintén hamar kiderült, hogy a hazai gárda nem érhet el jó eredményt az agresszívan és helyenként szép játékot bemutató 2000-es fiaink ellen. A fölényünk az eredményességünkben is megmutatkozott, hiszen még a könnyelműen kihagyott két büntetőnk ellenére is 0:6 lett a vége. Ezzel a győzelemmel és eddigi 100%-os teljesítményükkel a tabella első helyére álltunk. Bízunk abban, hogy az a példamutató hozzáállás és munka amit ezek a fiúk napról napra elvégeznek és ami mostanra eredményességgel is párosul, komoly húzóerő és kiváló példa  lesz  a kisebbek számára, hogy igen is csak a munka és a kitartás járhat hosszútávon eredménnyel. Gratulálunk a csapatnak.