U8-as torna a Vidinél

Március 1-én a Videoton FC által rendezett Ispaics Tibor Emléktornán szerepelt U8-as csapatunk. A srácok kezdésként szinte "felborították a pályát" a Siófok ellen, de a sok helyzetből csak két gól született, így az eredmény 2-0 lett. Jöhetett a Vidi "kék" elleni mérkőzés, amelyen a tudásbeli különbség már gólokban is megmutatkozott, 6-0-ra kerekedtünk felül ellenfelünkön. Ezután a feltűnően magas és érett gyerekekkel érkező Budapest Fc. elleni mérkőzés következett, amelyen játékban felülmúlta ellenfelét csapatunk, ám a  fővárosiak kihasználva testi erőfölényüket és néhány egyéni hibánkat, így 4-2-re nyertek.

Jöhetett a felsőházi "rájátszás", és újabb két meccs.  Ifjaink a Vidi erősebbik, azaz a piros csapatát jó játékkal    3-0 arányban győzte le .

Következett a Haladás elleni zárómeccs, és talán a torna a legjobb játéka. A foci furcsasága, hogy 3-3 lett a végeredmény. A csapatunk számtalan helyzetet dolgozott ki, de ezúttal a kapufa is ellenünk volt, valamint védekezésben sem tudtunk mit kezdeni az ellenfél "labdát püfölő" játékával.

Bobory Balázs edző: " Tehetséges gyerekek alkotják ezt a korosztályt, akik játékban, technikai képzettségben és helyenként már tudatosságban is  kiemelkednek a mezőnyből. Ugyan a Főnixnél az eredményesség másodlagos, de szerencsére ezzel sincs baj, hiszen az elvégzett munka meghozza gyümölcsét. Az egész csapat dicséretet érdemel, de ezúttal név szerint is szeretném kiemelni Bertók Danit bátor, gólerős játéka miatt. Mindig más húzza a "szekeret", pár hete például Ritzingben Molnár Levente volt a virtuális különdíjasunk. Ám még egyszer hangsúlyoznám, mindenki remek teljesítményt nyújtott!"

A csapat játéka ezüstérmet ért a Budapest FC mögött, ám a szervező klub díjátadói a kupaátadásnál a torna legjobb csapatának titulálták a Főnixet.

A csapat tagjai voltak: Ács Máté, Molnár Zsombor, Lehoczky Bálint, Balla Kevin, Molnár Levente, Bertók Dániel, Györke Zalán, Ötvös Barnabás, Gál Zoltán.