Ismét bizonyított a Főnix

Június 25-26-án U11-es csapatunk a Red Bull Salzburg vendégeként szerepelt a Salzburg melletti Kuchl városban, a már harmadik alkalommal megrendezett 3. Göll Cup elnevezésű nemzetközi focitornán.

A kupán az időjárás nem állt a csapatok mellett, mivel az eső szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Az öröm az ürömben csak anyi lehetett, hogy a tavalyi 5 celsius fok után ebben az évben 15 celsius fok párosult az esőhöz.

Tehát a csapatok a felázott pályákon „bokáig érő vízben” kezdték meg a csoportmérkőzéseket. Csapatunknak nem is ment úgy a játék ilyen körülmények között ahogy megszoktuk,  de azért, ha nehézkesen is  mégis a csoportunk első helyéről jutottunk tovább a középdöntőbe.

Csoporteredmények letöltése

A középdöntőben kicsit javult az időjárás, de látni lehetett, hogy a csoportmeccsek küzdelmei jelentős energiát kivettek a csapatokból. A változatos mérkőzéseken a srácok nagy szívvel játszva a csoportjukat itt is megnyerve jutottak el az elődöntőig, ahol a Trenwalder Admira fiataljai vártak őket.

Középdöntők eredményeinek letöltése

A döntőbejutásért játszott mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult, mely után egy maratoni bűntetőpárbaj következett. Végül 12 -12 bűntető után 7:6 arányú győzelemmel a fináléba jutottak a srácok. A döntőben a Red Bull Salzburg másik csapatával kerültünk össze, ahol a pálya szinte felborult, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, de a végén mindig hiányzott egy kicsi a gólhoz és így a 0:0-ás döntetlen után ismét a bűntetők döntöttek. Itt már csapatunk fejben összeszedettebnek bizonyult és 3:2 arányban megnyertük a párharcot, elhódítva ezzel ezt a vándorkupát is.

Helyosztók eredményeinek letöltése


FŐNIX GOLD FC

Következő mérkőzések

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2015 TÉL Meghívó letöltése Invitation download