Nyári történések – a szakmai igazgatónk szemével

Szokásainknak megfelelően a nyarat sem csak nyaralással töltöttük az edzőtáborok után, hiszen versenyzős csapataink heti öt edzéssel készültek.

Az érdemi munka és a felkészülés azonban csak augusztus 15- én kezdődött teljes létszámmal. Közben aktívak voltunk az átigazolási piacon is, a távozók helyett próbáltunk minőségi játékosokat hozni, így a versenyzős korosztályokban 15 új fiatal folytatja a felkészülést.

A Főnix munkáját dícséri, hogy a távozóink többnyire első osztályú vagy akadémiai csapatokba igazoltak. Nekik ezúton kívánunk további sok sikert a pályafutásukhoz!

Utánpótlás csapataink idei céljai között szerepel a dobogós helyezések elérése, azonban nem tűnik távolinak illetve reális cél lehet a feljutás kiharcolása is.

Utolsó éves utánpótlás korú játékosaink a tavalyi szezonban indult felnőtt csapatunkban folytathatják majd a munkát. Itt határozott célkitűzésünk minél több saját nevelésű játékos bemutatása a csapatban. Elképzelésünk szerint 2-3 éven belül pedig itt is reális cél lehet a feljutás az NBIII-as osztályba amelyben kollégámnak, Pavlik Józsefnek a felnőtt csapat vezetőedzőjének is jelentős érdeme lesz - mondta Szoboszlai Zsolt a FŐNIX szakmai igazgatója.